Pontylazacok

Földünk egyik legelterjedtebb halcsaládja. Megtaláljuk képviselõit Amerikában, Mexikótól lefelé majdnem Tûzföldig; Afrikában a Szaharától, a Nílustól a Kongó vízgyûjtõ területéig.

Napjainkig több mint 1400 fajt ismerünk családjukból, és az a szám egyre gyarapodik. Az újabb gyûjtõexpedíciónk kivétel nélkül mind számos új fajt gyûjtenek be, írnak le. A formák, alakok, színek talán egyetlen családon belül sem annyira eltérõek, mint ebben. Ez a nagy változatosság érdekessé teszi társaságunknak. Így elérhetõ, hogy sok közülük a legkedveltebb akváriumi halaink, közé tartozik. Természetesen a rengeteg fajból csak keveset, 70-80 fajt tartunk akváriumban. Azokat, amelyek nagyságra, színre érdekesek, melyek a kis, közös élettérben jól alkalmazkodnak társaikhoz, szívósak, jól tûrik az akvárium nem mindig legideálisabb életkörülményeit. Az akváriumban tartottak közül is azokkal foglakozunk röviden, melyek tenyésztése hazánkban már többször eredményes volt, és így elérhetõ minden magyar akvarista számára.

- Felismerésük, a családhoz tartozásuk megállapítása nem nehéz. Van egy támpont, mely a családhoz tartozás biztos jegye. Majdnem kivétel nélkül mindegyiken a hát-és a farokúszó között sokszor csak alig látható még egy úszó, az ún. zsírúszó van. Ezt az úszót megtaláljuk a törpeszájú halaktól a vérengzõ ragadozó hírében álló Pirayakig a család minden tagján.

- Legtöbbjük tartása, akár közös medencében is, nem jelent problémát. Igényeik megközelítõen azonosak, annak ellenére, hogy eredeti és új hazájuk között esetleg sok ezer kilométer van. Kivétel nélkül mind szereti a lágy, legtöbbjük az enyhén savanyú, huminsavtrartalmú vizet a 22-25 fok közötti hõmérsékletet. Éles határt ebben nem lehet szabni, mert a szabad természetben is a trópusi esõk szinte "desztillált" vízzel hígítják fel a folyók vizét. A hõmérséklet is jóval magasabb lehet, mert az izzó trópusi nap 28-30 fokig is felmelegíti a szabad vízfelületeket. Fõ táplálékuk állati eredetû, planktonrákok, szúnyog, kérész, libellalárvák, de vannak kifejezetten hús- vagy növényevõ fajok is.

- Az akváriumban legyen tágas kiúszóterük a hátsó fal mellett, és a két hosszanti végnél képezzünk dús növényzetbõl védelmet nyújtó sarkokat, mely növeli biztonságérzetüket, és úszás után itt nyugodt pihenõhelyet találnak. Vizük lehetõleg kristálytiszta, bomlástermékmentes és enyhén savanyú vagy közömbös "neorális" legyen. A víz hõmérséklete 22-25 fok között ingadozhat. Ez a hõmérséklet a legigényesebb fajoknak is megfelel, tartási hõfokként. Az akvárium talaja ne legyen túl világos, ezért a fehér kvarchomok közé keverjünk apró, finom bazalt vagy lignizúzalékot. A tõzeget nem javasoljuk, mert a halak mozgása, a víz áramlása egy helyre sodorja össze, s a talajra leszálló eleség benne elkeveredve könnyen tönkreteheti az akváriumunk vizét.

- Több faj tenyésztése néhány évvel ezelõtt még problémát jelentett. A régi tenyésztési gyakorlat sok titkolt "mesterfogása" ma már elavult. Köztudott, hogy a siker elsõ alapfeltétele a megfelelõ tenyészállatok felnevelése. Ma már szinte pontos "recept" szerint tenyészthetjük a legtöbbet, és szorgalmas, kitartó, lelkes munkával az eredmény kedvezõ. A társas akvárium 8-10 nk° keménységû vízében tartott halak, az 1-2 nk° keménységû vízbe áthelyezve áthelyezve, károsodás nélkül, szinte serkentve a vízváltozástól, ívnak. A tenyészeredmény nem azon múlik, hogy az akvárium milyen alakú, nagyságú, fémvázas ragasztott vagy öntött üvegkád, de múlik a víz összetételén, mert a spermáknak ezen a közegen áthaladva kell eljutnia az ikraszemekhez, hogy megtermékenyítse.

Múlik a fény erõsségén is , mely az ikrákat, a spermát éri és a hõmérsékleten.

- A család számos tagja állandó félhomályban él az õserdõk mélyén, ahol a lombtakaró nem ereszti át a tûzõ napsugarat. Ezért már az ikrázáshoz kihelyezett tenyészállatokat is teljes vagy részleges takarással óvni kell a napfénytõl vagy az erõs fûfénytõl. A víz lágysága mellett ez a félhomály, a szûrt fény is serkentõ tényezõ. A szûrt fényben a sperma nem pusztul el idõ elõtt, a megtermékenyített ikrákat pedig nem éri károsodás. Ezért ikrázás után valamennyi akváriumot takarjuk le.

forrás:akvarisztikalap

Az Amazonasban és mellékfolyóiban honos, csillogó ezüst testû, magas testfelépítésû, lapos hal. 7-8 cm-re, egyes kifejlett állatok még nagyobbra is megnõnek. Testén zöldesen csillogó csík fut végig farokfoltjáig. Rendkívül jól, gyorsan úszik. Ez a tulajdonsága és testmérete miatt is tágas medencét igényel. Szívesen fogyaszt élõ eleséget, és megcsipkedi a gyönge növényhajtásokat is. Tartása különben könnyû, igénytelen.

Ívatásukhoz csak nagy, 30-40 literes akvárium jöhet számításba. Jóval teljes fejlettségük elõtt ivarérettek és könnyen ívnak. A nagyméretû ívatómedencét több finom szálú növénybokorral rendezzük be, esetleg úszónövénnyel, melynek gyökérzetét mélyen a vízbe lógatjuk.

A kisebb testû hímek 25-26 fokos vízben már másnap reggel erõsen ûzik, csalogatják a nõstényt a növénycsomóhoz. Az ikrázás 2-3 óra hosszat tart. Egy fejlett pártól 24 óra után könnyen 2000-3000 ivadék is kelhet. Az ötödik nap indul a népes csapat eleségvadászatra, és bizony nem könnyû ennyi éhes szájat megfelelõ minõségû apró élelemmel ellátni. Gyorsan fejlõdnek, nyolc hét után már elérik a 2 cm-es testnagyságot. A hatodik hónapban már ivarérettek.

Chilodus punctatus, Fejenálló lazac

Egyik legérdekesebb, ritka akváriumi halunk. Hazája Dél-Amerika északi része, az Amazonas és az Orinoco folyók. Nemcsak formája, szép pikkelyrajza feltûnõ, de elsõsorban testének, fejenállása", mely a talajhoz 70-80 fokos szöget zár be, teszi érdekessé. A 7-8 cm-re megnövõ, ritka halunk igen békés, jól tartható minden apró hallal. Szája kicsi, ezért csak apró élõ eleséget - melyet a talajon talál - fogyaszt. Színe barnásszürke, nagy pikkelyein világosabb szegélyû sötét pontok.

Ha jól érzi magát, testközépen a hátúszó magasságában lencsényi, sötét folt jelenik meg. Szereti a lágy vizû, növénnyel dúsan betelepített, nem túl világos akváriumot. 

Elsõ importja már 1912-ben volt, de csak jóval a II. világháború után sikerült elsõ ízben, Európában, így hazánkban is tenyészteni. Ívatását nagyobb, 25-30 literes akváriumban kíséreljük meg, melybe ikrázórácsot és arra jávamohát, de perlon mûnövényt is helyezhetünk. Az ikrával telt nõstények rendszerint nagyobbak, gömbölyû hasúak, míg hímjeik kisebbek karcsúbbak. Az így kiválasztott tenyészpár 26-28 fok hõmérsékletû, igen lágy vízbe melyet tõzegen keresztül filtráltunk, este helyezzük ki. 2-3 nap alatt megszokják új helyüket és a növények közé húzódva több száz, a kongólazacéhoz hasonló, megduzzadó ikrát raknak le.

A víz keménységétõl és a hõmérséklettõl függõen 6-7 nap a kelési idejük. Az ivadék egy része azonban nem tudja átszakítani az ikraburkot, ezért ezt a tenyésztõnek kell áttépni. A kifejlõdött lárvák, ha nem segítünk rajtuk, egy nap alatt befulladnak a burokba. 

A kelés kezdetétõl számított 12-14 óra után a még ki nem kelt ikrákat pipettával kiemeljük egy üvegtálba. Nagyító alatt két hegyes varrótûvel felszakítjuk a burkot és a kishal azonnal szabadon, ugrál, pár óra múlva úszik. Volt család, ahol 100-nál is több ivadékot kellett egyenként kiszabadítani. A kikelt ivadék azonnal szülei fejen álló testhelyzetét veszi fel, és sokszor a függõlegesen is túl, szinte háton úszva fogyasztja finom planktoneleségét. Felnevelésük ezután már nem jelent különösebb gondot, de nem szabad elfelejtenünk, hogy igen kicsi a szájuk. Két hónapos korban már színesek, és minden fáradságért kárpótolják tenyésztõjüket.

Cheirodon axelrodi, Vörös neonhal

1956-ban találták ezt a csodálatos halacskát a Rio Negro felsõ folyásának vidékének. Alig pár évvel késõbb hazánkba is eljutott, és rövid idõ után - Európában az elsõk között - sikerült tovább tenyésztésük is. A kifejlett halacskák valamivel nagyobbak a neonhalnál, elérik a 4-4, 5 cm-t. A hátrész olajzöld, mely alatt széles, ragyogó neoncsík húzódik, a szájtól a kopoltyúfedõkön keresztül a faroktõig. Ezt a széles ragyogó csíkot élénkvörös has rész zárja le, és csak a mell középsõ kis része ezüst. 
 

Ragyogó élénk színûek, és ezekbõl egy csapat minden akvaristának még ma is hõ vágya. Tartása különösebb gondot nem jelent, szívesen fogyaszt minden élõ és kiegészítésként, jobb mûeleséget is. 

A neonhallal szemben tenyésztése nem könnyû, mert bár a nõstények erõteljesen beikrásodnak, de a hímek igen sokszor nem mutatnak érdeklõdést nõstényeik irányában. A nõstények 8 hónapos korban beikrásodnak és ekkor meg kell kísérelnünk ikráztatásukat. Tenyésztésükhöz nagy, 25 X 50 cm alapterületû akváriumot ajánlunk, melyet 10-12 cm magasan töltünk fel egészen lágy, tõzegen keresztül filtrált vízzel. A közös tartóakváriumban nyugodt állatok a szaporítómedencében elég félénkek. Biztonságérzetük növelése érdekében tõzegréteggel teríthetjük be az akvárium talaját, s néhány bokorforrás- vagy jávamohát helyezzünk el. Ikráikat ugyan nem a növényre rakják, un. szabadívók, de a növényzet erõsen növeli biztonságérzetüket. Az újságpapírral jól letakart, fénytõl védett szaporító akváriumot fûtsük fel 26-27 fokra, és a harmadik, negyedik nap, mindig a késõ esti órákban, a ferdén úszó lazacokhoz hasonlóan, az akvárium fûtõ, kis ellenõrzõ lámpájának fényénél rakja le ikráit. Ha az ikrázás elmarad, és ez a vörös neonhalnál igen gyakori, 5-6 nap után visszahelyezzük az állatokat a tartómedencébe, és többnapos jó etetés után ismét megkíséreljük ívatásukat. Az ikrarakásban sokkal produktívabbak, mint a zöld neonhal. Több alkalommal sikerült egy-egy sikeres ikrázásból háromszáz egyednél nagyobb családot fölnevelni. Az ivadékok 24-28 óra alatt kelnek ki és az ötödik nap úsznak el, védelmet keresve még az akvárium üvegfalánál is. Az ivadékok fölnevelése gyakorlott tenyésztõnek már nem jelent különösebb problémát. Már az elsõ nap könnyen fogyasztják a legapróbb nauplius eleséget, míg pár nap után a sóféreg naupliusát is fogyasztani tudják. Növekedésük nagyon lassú, ezért ajánlatos külön medencében nevelni õket. Minden fáradságért kárpótlást nyújt a tenyésztési siker.